Ott ült a parton, valami leírhatatlan, földöntúli mosollyal az arcán. A vizet bámulta. Talán nem is a vizet. Tekintete beleveszett a távolba, ahol az égbolt eggyé vált az óceánnal, és már nem látott mást, csak az elmosódott kékséget. Milyen lélegzetelállító látvány. Mint amikor nő és férfi szerelemben egyesül. Igen. Oly végtelen, s oly szabad. Ezt gondolta.
(Illusztráció: Szurcsik József Alkony című festménye)
Én még láttam a csillogást, a fényt.
A tüzet. Éreztem lángjának melegét.
Mára megkopott, szürke lett a kék,
a szivárványkergető elcsendesült.