ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

( Salvador Dali - Keresztelő Szent János Krisztusa, 1951, olaj, vászon)

Ünnep csüng
a fáradt Krisztuson,
gyűrött még
a gyászolók szeme,
kullogunk bús
kálvária-úton,
kiknek nem volt,
s nincs már gyermeke.
Sóhajtoznak
fonnyadt krizantémok,
koszorúba kötöznek ködöt,
botorkálunk,
– két suta vakondok –
gödrök, gondozatlan
sírhalmok között.

A megálló megtelt,
– mennyit vártam ott –
láttam színváltó falán át,
sátoroznak évszakok,
vagy összebújva fáznak,
láttam jó pár nyárnak
verítéknyomát,
porát aszályos napoknak,
bottal sántikáló srácot,
táncos tipegést,
kemény, s fáradt léptű
bakancskoppanást,
babát bugyoláló nőket,
retkes rongyba burkolt
részeg csikkszedőket…

Talán mégis szeretsz,
szeretsz mégis Isten,
mindennapi kenyeremet
megadtad ma is,
elnézted éhes vétkeimet,
hidegben meleggel
bélelted be lelkem,
így mehettem
üveghegyre,
majd azon is túlra,
kijutva kusza
ingoványból.

Takarómon még tündöklik a fény,
de könny ömlik keblemből,
s fájdalom pettyezi
törékeny bőrömet.

Papp Anikó Míra ©

Gombóc bohóc vigyorog,
pingpong orra
fintorog.

Ma éjjel a fázós lelkek
gyertyalángnál melegednek,
felsóhajt a bokrok lombja
– két napja felakasztotta
magát egy nő-ismerős,
azt hittétek, hogy erős,
én éreztem, gyenge volt,
vakmerőséggel vakolt
jelmezt hordott állandóan,
hallottam, a biztos szóban
bizonytalan hang lakik,
már nem tudom hányadik
félmondatnál tetten értem,
miért szólt hozzám kimérten –

Rám zárta a kaput.
Itt hagyott
egy csipetke hamut

Azon az őszön is
csillogott a fény,
de megtört a nap
az ablak üvegén.

a vers [ide kattintva] meghallgatható!

Aznap szinte másképp
ért hozzám a napfény,
belenyúlt torkomba
kígyósugara,
életfogytig-toxint
csepegtetett számba,
s majdnem megfulladtam.

A vers meghallgatásához kattints ide. Elmondja a szerző.

Vágtató ménesként
szaladt szét a láva,
felnyihogtak szökött,
veszett vadlovak,
lúgos iszapba halt
a fák ragyogása,
lelkek holnap-vágya
gyásznappá apadt.