A Magyar Kultúra Napjára
( Himnusz - V. Majzik Mária szobrászművész alkotása -Budakeszi)
Győztünk, vigyázzban állsz, felhangzik a dal,
– Vörösmarty írta vagy tán Kölcsey? –
mondják régimódi, át kell költeni,
ezt így már nem érti mai fiatal,
Ködös lábnyomokkal ragyog ma a nap,
kitárt ablakaim háromfelé néznek,
zsúfolódnak, nőnek, rejtőznek a képek,
érzem mi tegnap volt, holnappá szalad,
Vajon van-e Isten,
ha már nincsen agy?
És Te vagy,
ha a tejutakon
pisztrángok úsznak
újra felfelé,
s eléd rebben
egy szajha madár?
Hátam mögé állok,
bámulom magam,
nagyra nőtt árnyékom
alkonyba takar,
© Papp Anikó Míra
A vers meghallgatásához [kattints ide!] Elmondja: K. Kata D.
A rét közepére begurult egy foci,
arrafelé legelt épp huszonkét boci.
Petőcz Tamás fotója
Szecessziós ékszer
a várandós faág,
bimbója Tiffany-
tükörbe fagyott,
pár napos tavaszát
jégbe zárva őrzi,
opálcseppbe rejtve
a boldog tegnapot.
© Saját fotó
Levelezőlappá változott a város,
bájos-lustán libeg, lomhán hull a hó,
vacogó bokrokon szél gyakorol táncot,
felcifrázott fák közt időt mutató.
© Papp Anikó Míra
A vers meghallgatásához [katt ide!] Elmondja K. Kata D.
Minden kutya egy-egy jellem,
más karakter, másik szellem.
A meghallgatáshoz [katt ide!] A verset elmondja: Für Anikó
Egyszer veled ébredhetnék,
pucéron, mint téli,
lombhullató bokrok,
Minden karácsonyba
félig belehalok,
Kisjézus születik,
én összetört vagyok,
depressziós fenyő,
megkövesült bánat,
illó sóhajokkal
díszítem fel fámat,
fakó üveggömbbel
mi a múltból maradt,
a Mennyből az angyal
hangja is elakadt.