Úgy megyek eléd,
mintha előkelő vendég
érkezését várnám;
Saját(mai)fotó
Ősz rohan a kert fölött,
de lába nem ér földet,
fönn az égi ágyban még
tollfelhők évődnek,
Körvonal, ahonnan
elvitték az Embert,
árnyéka nincs többé,
de szelleme ragyog,
Megjelent: Dörmögő Dömötör, 2009. novemberi szám. Rajz: Baracsi Gabriella
A verset Tóth Nikolett, első osztályos
tanuló mondja el. Kattins ide a meghallgatáshoz!
http://www.youtube.com/watch?v=W6fLNqK1JUo *
Színpaddá rendezem
a nappali szobát,
reflektorom Napból
szökött fénynyaláb,
Egy ladikban ültünk:
anyám, apám és én,
sodródtunk
a Duna ránctalan vizén,
http://www.youtube.com/watch?v=1lrGTyyohUA&feature=related
Lustán forgolódik,
ködös ragyogásban,
csipkés tündérhínárok között,
Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn.
(Egri napfelkelte - saját fotó)
Valahová mindig
rohannék, utaznék,
amerre egyenlőn
oszlik fény és árnyék,
a napkelték bíbora
idővel megfakul,
s a dolgok szokott rendje
lesz majd újra az úr,