ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Láss…
Kérlek, ne csak nézz, láss is – suttogta a nő.
Tapintasz, érzel, belefúrod a fejed a hajlataimba, már ismered az illatom…hallod a hangom.
Figyelsz…
Mérlegelsz.
Racionális agyad mégsem könyörül rajtad…
Kérlek, láss…

Múlnak az évek, pereg a homok. Nincs azon mit szégyellni, hogy bizony bele-bele került az is a gépezetbe. Egyszer fenn-egyszer lenn.

Őszinte mosollyal a szívedben emlékszel vissza a sors adta ajándékokra.
Feltűnik egy picike lányka, piros ruhácskáján három hófehér virággal ékeskedve, belefeledkezni a nagyoktól ellesett életbe a szőlő alatt. Takaros kis menyecskét játszik, süt-főz, babát ringat, csücsöri ajakkal csitítja, beszél, csacsog. Hangja dallamként kúszik el, tova, amint játssza a valót.

Az óceán mosta hozzám üzenetét, vagy tán az őszi pára szitálta rám nyomát, az emlékezetem csalt-e meg, már magam sem tudom.
Behunyom szemem, érzem óvatos simogatásod arcomon. Bár a szellő is hűs játékot játszik, elenged az idő.
Melyik a valós, Istenem, már magam sem tudom!

Évről évre megígérem magamnak, most aztán másként lesz.
Nincs annyi stressz, jön az édes pihenés, de legalábbis a harmónia.
Nem engedem, hogy belém kössenek, ha mégis, ezerrel áttáncolok rajtuk, hagy kopjon a cipő sarka, ugorjunk hát!

Bevallom, nemigen szoktam a tömegközlekedést igénybe venni. Mint ilyennek, akár egy csecsemőnek minden új.
Kicsit csodálkoztam azon, amikor hossz évek kihagyása után ismét metróra szálltam. Kárpitos ülőhelyek, hirdetések, újság, csak kapkodtam a fejem. Cseppet sem értettem barátnőm rosszalló pillantását, amikor lelkendezésemnek hangot is adtam. Történt ez kissé hangosabban, főként az álmélkodás miatt, így a körülöttem lévők körülbelül olyan tekintettel méregettek, mintha egyesen öt fülem nőtt volna, netán ott, szemük láttára változtam volna férfivá.

„Viharos vad évek,
Szerelmünk megtépték,
Csak rongy és sár.
Pedig most is égek…”

Lépések…

Érintések, vágyak, hazugságok, igazságok, talán magad sem tudod, hogy vajon valós e az, amire vágysz, amit kívánsz, amit magadénak akarsz tudni.

Lépegetsz… teszed kecses piros cipőbe bújtatott lábaid előre, majd újra, egyiket a másik után… léped, taposod az utad, gázolsz sárban, harmatos réten, csillagfényes éjszakában, verőfényes napsütésben. Rácsodálkozol a holdra, nézed tányérját meséket beleálmodva, s fejtenéd meg titkát. Titkod. Belevisít az éjszakába egy madár, ébresztve fel magát, s magad, s nyugalmat parancsolva vagy éppen éberséget…

Monitor mesék…. Szirének éneke I. Avagy „Hej, ribancok, ribancok”….felnőtt regék és mondák…”Ezek vagyunk?” kategóriában

A mese szereplői valóságos emberek... bárminemű hasonlóság... nem lehet véletlen..