Kis szárnyam nőtt az éjjel.
Felhőárnyék fut a réten,
köpenyem korca sáros.
Hiába mondod:
Ne próbálkozz, itt a vége.
A lepkeház falán
egy régi kép fürdik a fényben.
Kéken ragyog.
Taposott ösvény
világom sovány testén.
Sáros seb az árok.
Vadgesztenyék ujja
koldustenyér forma,
alattuk sétálok,
oldalán a sornak
házak omladoznak.
Mielőtt a Föld
vánszorogva,
csikorgó tengelyén
a Naptól
végleg elforogna,
emlékezz nyári alkonyokra,
A felismerés fájó,
kegyetlen-tiszta.
Út innen nem vezet,
se előre, se vissza.
Mostanában jól
megnézek mindent.
Mint aki készül valahová.
Orvul támadtak ránk,
nem volt rajtam nadrág,
bocskor se.
Földön fekszem.
Idegen jurta
fölöttem az ég,
Ahová álmod visz,
arra járok én is.
Mire odaérnél
hajamban már ősz tincs
világít az éjben.