Takács Dezső alkotásai
Olvad
Háza ázik, jégcsapra verten.
Tócsát fog lenn a roggyant járda,
korlátjára botot akaszt,
s távolba réved,
mintha egy rejtett,
halvány jelre várna.
Légzene
Rozsdi mérhetetlenül büszke volt magára. Mire a fecskék nagy nehezen megérkeztek téli szálláshelyükről, párja már a fásszín gerendájára összehordott fészekben melengette az öt fényes tojást. Neki egyelőre, nem is akadt dolga. Így, ha már teletömte a begyét a levegőben levadászott, vagy a falról lekapkodott lágy rovarokkal, a tető széldeszkáján üldögélve fújta, leginkább a kenetlen talicskakerék csikorgó súrolására hasonlító énekét. Ezt csak akkor cserélte fel figyelmeztető hívószavára, ha valami, vagy valaki túl közel merészkedett önkényesen kisajátított birodalmához.
Bádoghold
Baj van, látom. –
motyogtam
magam elé halkan,
mert a barátom
épp indulni készült.
Imbolygó árnyak
figyeltek félszegen.
Nem hallod
Olyat meg minek,
mi nem zakatol,
nem tép a húsba,
nem szakadsz
szét közben,
bőröd el nem éri
kemény ujjbegyekkel,
nem is simogatja
fém hajad lágyan.
Köztetek
Az emberért, kit felzabált a rák.
A másikért, ki szétitta magát,
szív szakadt meg, vére folyt,
aszfalton lett furcsa folt,
mert túl korán aludtak el,
maradni kell, maradni kell.
Két havas négyes
É-mollban
Varjúláb-mintás köpenyét teríti
Ájult álmából felnéz a rét.
A tél utolért, engedj belülre.
Dióbél királyfit Isten tenyerébe.
