ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

most kicsit a csendbe burkolódzom
csak fákat hallgatok...
hagyom, hogy végig aludják álmukat
bennem a gondolatok

Esett az eső, akkor... januárban.
Dörgött az ég.
Agyagba ragadt cipőben álltam ...

Ágakra fagyott tükörhöz
tapadt a szél.
Nem érez. Rideg.
Csend van és hideg.
Ismeretlen lábak
tapostak havat
nyomokat hagyva.
Majd olvad,
sárrá dagad.

Ne bánts!
Ne adj kezembe köveket
a szíved helyett.
Ne vedd el amit adtál
s szavak helyére
ne küldj némaságot.
Fázom.

Időnként messzire vitt utam
oda, ahova nem járnak sokan.

lassan elfogynak a napok
egymásra dőlnek a sóhajok
kopott felhők kaptatnak az égen
őszi eső sír a falevélen

Vagyok...

mint a kútkáván felejtett üres pohár,
fészkébe bújó törékeny kismadár,
ki repülni fél...
avaron síró halk zizegés,
szalmaszálon futó remegés

Ma elveszett egy mosoly...

Maradtam volna még..
de a kék lehalványult az égről...
s rojtok lógtak ki
a tél szakadt zsebéből
amikor sárba esett
a tegnapi csillag.
Együtt néztük
éjfél után...
s puha parázzsá vált a délután...