ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

1
Köd vagyok
Erdők csendje a lepedőm
Fogyó hold a takaróm
Szeretőm az éj
Nincs semmi
Semmi más…

Hideg kis nappalok
hatalmasra nőtt éjek
váltakoznak kívül belül
ahogy az álmok a szemhéjon
át a húsba vájják magukat
betonházak közt rejtőző idő
ül a nyakamon méreggel
keveri át ráncos véremet..

Szóval ha hallanád néha
a kikötőt ahogy tengerre vált
a folyó a bőr alatt és remegő
vitorlákkal rajzolja búsra
vágyaimmal az ég alját.

Már a mozdulatlanságtól
cseppfolyós falakra írva
találkozom csak veled
kibélelt testtel neki az éjnek
mintha sosem jönne hajnal.

Aztán ha láttad volna
Ahogy lángoló léptekkel
Égett hús szagúan ( brrr..)
Menekült a test a hirtelen
Rátörő vágyak elől
Feladva mindent
Mi földhöz köti…

Senki sem látta ahogy
Földet érsz az álmok
Hátáról az unalom tetején
Hullámzó dombokra
Épp a kertek mögött.

Lángolva hagyod el a várost
Vértől dübörgő erek a bőr alatti
Csont feletti tájban
Tudod ott bent
Ahol a puhaságban szív dobog.

Tudom itt van valahol…
Már majdnem
Szinte már érzem
A torkomon a nevét
És mégis ismeretlen marad.