ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kagylóhéj és léptek
zörög belülről kifelé
át az arcon a szemekben megáll
mintha vonatra szállna alvás helyett
és annyira fáradt és
mindegy már.

Pár cseppnyi méreg hófehér
az arctól egyenesen a szívig
hajnalok hátán ébredés
estek fénylő romjain
már megint szerelem

Szóval emlékszem az érzésre
Lassan merülő erdőkké
váltak emlékeimben
a mozdulatai kékben aranyló
bőr mint a hajnal első sóhaja.

Hajnaltól égig nyúló mosoly
a lány párába öltözve fekszik
esőcseppek kopognak a párkányon
a kép a falra vetül belülről
mossa a repedéseket balról.

a félelem folyóján
kikötők sorban

Kutyák szemében vonyítok
forgószél majmokkal hálok
éjszakai por imádni való
rothadó hús romantikám
holnapra húzd át ma semmi
hang semmi fény.

Ott bolyong a hús között
csontok dobolnak ferdén éles kanyar
kéj sikít a bőrben lehajló lámpák
megragad két lélegzet között
kivégez felhasít és mégis akarom.

Mentőben meghalva mentőövet fon
jajj ez az éjszaka itt a torkomra száradt
most mitől lesz boldog hús vitorla vászon

Nézd mit tettél
Önmagam lövészárkaiban hason
csúszva mint mindig ha rettegés
folyik át a torkon hidegre rántja a vállat
a gerinc az altest felé tolul és semmitől
nem riadó fény tapos át a pupillákon jéggel.

Aztán szürkülő beton felhőkön jött
Télre szorított vitorlák a kezében
És lehúzta mind a fényeket az ablakom előtt
Elmosta esővel az út mellett hagyott gyűrött szavaim
kivájta szememből a lassan merülő tájat.