ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

És már kevesebbet lélegzem
keveset alszom sima városok
és karcosan izzó lámpasorok
ahogy kevesebbet fordul a föld.

Két tenyeremben tartom
a lélegzeted szemeim
befelé fordított reflektorok
csak a falakon belüli tájig látok el
messze messze vinne a láb.

Szóval az a bajom a pillanattal
hogy megérint és rögtön mögém zuhan
szemből az idő karcol újra
hátulról holdtölte feszít és
kitárt ajtók tengerén úszom dél felé.

Kagylóhéj és léptek
zörög belülről kifelé
át az arcon a szemekben megáll
mintha vonatra szállna alvás helyett
és annyira fáradt és
mindegy már.

Pár cseppnyi méreg hófehér
az arctól egyenesen a szívig
hajnalok hátán ébredés
estek fénylő romjain
már megint szerelem

Szóval emlékszem az érzésre
Lassan merülő erdőkké
váltak emlékeimben
a mozdulatai kékben aranyló
bőr mint a hajnal első sóhaja.

Hajnaltól égig nyúló mosoly
a lány párába öltözve fekszik
esőcseppek kopognak a párkányon
a kép a falra vetül belülről
mossa a repedéseket balról.

a félelem folyóján
kikötők sorban

Kutyák szemében vonyítok
forgószél majmokkal hálok
éjszakai por imádni való
rothadó hús romantikám
holnapra húzd át ma semmi
hang semmi fény.

Ott bolyong a hús között
csontok dobolnak ferdén éles kanyar
kéj sikít a bőrben lehajló lámpák
megragad két lélegzet között
kivégez felhasít és mégis akarom.