A.D. 1266 Somogyhegyvár. Megtörtént állatper – csak a neveket változtattam
A disznó egykedvűen ült a saroglyán. Ő befejezte a világgal. Sose látja viszont göndörszőrű szerelmét, aki olyan szép süldő volt, hogy disznószem még nem látott olyat a somogyi mangalicacsordákban. Mikor most tavasszal, a bimbózó szerelmük virággá érett, követni akarták a természet szavát, na, akkor tört gerincbe a kani élete.
... a kapirgáló tyúkok is felkapták a fejüket: — azt hitték, kánya ment az ablaknak
Olyankor aztán dőltek a dámák a kacagástól...
Aznap reggel Berendi professzor, fehér köpenyben jelent meg az előadóteremben. De hátul a selyemszövet alól kilógó farkincája végére, ma egy lila maslit kötött, s úgy húzta maga után. A medikusok, persze jóindulatú röhögéssel fogadták.
Örömük titokban maradt, hisz még az őrangyal is elfordul, ha ilyet lát.
Jani a fülesvöcsök hátát egy kőnek vetve nézegette a karmait, miközben kényelmesen haldoklott. Lábain a bőre repedezett a vénségtől, s tényleg úgy nézett ki, mint a kenyérhéj, vagy a frissensült bejgli, amin csak véletlen bukkant fel foltok gyanánt a babakori eredeti halványsárga szín.
Rezgett a levegő a határban, pedig a nap még fel se ért a kútgém ostoros végére. A marhák is abbahagyták a legelést; – majd inkább délután, mikor már nem égeti a nyelvüket a fű. A zsellérek azért szaporán rakták a kazlat, minél magasabbra, hogy végre lefekhessenek az árnyékába. Megtehetik. – Ilyenkor még a vadállat Bogár János se jön határszemlére; ha csak valami fehérnépet meg nem kíván magának…