Egy farönkön ülök
és nézem a messzeséget
talán elhoz téged talán vársz
körülöttem tavasz zsong
fodros víz hullámzik mint lüktető tánc
és szél borzolja a lányok haját
"az ejtőernyősöket adtad nekem Krisztikém"
a szemed az őzé mit az erdőben találtam azóta is odajön.
hétfőn is ott volt a bodegánál füvet legelt szedtem a szilvát.
Mindenütt keretek és pozitívok
kikockázom az életem
kimerevített pillanatok
raszteres évek hónapok
Hazudhatnám hogy csend van
csak a fény sikolt vallatólámpák
égő szemgödrein és a hegedű
lenyaklik tépett lószőr sörénnyel virít
Körtefa levele tenyeremen morzsolom
Óvom, a kis fészket.
a skorpió hava volt a születésé
betört a hó meg északról a szél
a csodaszarvas béleli párjának a fészket
bak havára akkor
amikor a gímszarvas felfut az égre
jávorszarvas lesz belőle
világoló tekinteted mogyoróbarna
margarétát tépő szenvedély
izzóvá hamvasztja zöld selyemkendőm
feltűzöm a hajam belekap megrázza az eltévedt szél
Hány arca van a félelemnek
ahogy lecsorog nyirkos falakon
zümmög a falban cincogva
mint vacogó egér-éhezés
nedves lepedőkön szárítja álmát
belerezzen ölel sikoltó párnát
Feszül a lét
benne az élet a tétel minden este
újra és újra félem jól hallod
két hangszerem zongora hegedű
ruhasuhogás türkiz bársonytánc
nehéz bordó selymek lüktetése
metamorfózissá alakuló Hold