Jagos István Róbert alkotásai
Snitt
Snitt
A köd magába nyelt újra. Kezedet fogva
követtelek és bár tudtam ki vagy, nem szóltam
- valahol mélyen szerettelek. Néztem, ahogy
eltűnik lépted - tejfehérbe ér. Olyan nagyok
és az enyémek meg oly picik - talán újra gyermek
vagyok(?) vagy csak az ami: férfi, kinek járása
bizonytalan. Kezed jó meleg és nem idegen,
pedig álmomban is még csak most fogom.
Betegeddé lettem
Betegeddé lettem, már akkor mikor a világ befogadott
Tej híján méreggel etettél és lásd anyám -
múltam még ma is elkísér. Miattad maradtam asszonyokon
csüngő kolonc és bújtam esténként szajhákhoz,
Mikor ti még
A mostnak szaga van. Izzadt trikó átsejlése
a tejfölöstészta fanyar gőze mögül. Szabad szag.
Semmi másnapos, rúzsos szájlibbenet, melyre ívet
vet a tegnapi cabernet sauvignon. Tavasz van.
Vérző ösz, haldokló indiánnyár. S mégis... tavasz van.
Akik szerettek
Mondják a vének, csendben születtem.
Fogatlan ínyem marta ajkamat.
Magasba tartva kicsiny öklömet
és nem találtam nyugodalmamat.
maradt a csend
”…hamarosan befejezem én,
kiszakad belőlem az üvöltés…”
s maradt a csend
szunnyadó indulatfekély
már nem látok
foszlott gyolcsot dobok
apró tüzekre
hadd égjen
legalább
Ajtók
Születtem, akinek születnem kellett.
Származásilag majdnem magyar.
Szüleimtől biz ennyire tellett
S még sincs bennem semmi fanyar.
