Jagos István Róbert alkotásai
A torony
Mint jó mesterember falakat húztam:
kőből, téglából, erényből.
Reménytől duzzadó mellkasom
(nem várva)
inget és bizalmat repesztett.
Túl sötét – nézték.
Túl magos – mondták nemegyszer.
Mennyi mindent kellene tenni!
Hamis visszhangot verő szívek
születnek újra. Nagymellényű Gőgök.
A mérgezett tőrön pókláb-ujjak táncolnak
mély döfésig. Sajog a Minden. Az akarat
tébollyá változott és én a korcs majd
elétek megyek – Istenem, hazám, családom!
Furcsa tekintetetek nem riaszt – ismerem rég.
Magamnak hazudva én is egy voltam
köztetek – állom. Tán ma sem vagyok különb
- ítélek és megítéltetek.
Ám siserahad nem fog utamon terelni.
Enyém ott kezdődik hol a legtöbbé véget ér.
Fáradt évek verejtékén szállok alá
az életért – éltemért.
Hamis visszhangot verő szívek
Jobb lenne megbomolni
Lehet, jobb lenne megbomolni,
mintsem látni a magyart térden,
mint kiegyező kényszerembert,
a mihasznát, ki masíroz kutyabőrét
lengetve, vörös csillagot tűzve mellére,
közben gojnak gúnyolja apját.
Habzó szájjal védi a békét, mint
önnönmagát - anyja tévedését.
Fél-lelkű fél-nemzet szülötte.
Költő vagy!
Melocco Miklós Ady-szobra
Kellett neked Te mindenek tudója!
Haláltánc-játék. A minden kínnak
okozója az az utolsó szándék, hogy
megértsék végre kínjaid. Öreg vagy
látószögek
látószögek
ahonnét nézel
én nem látok semmit
magadnak tartogatod
netán
vagy vaknak születtem
ahogy te is amikor
mellém állsz
***
