Belátom, akármit csinálok,
kilóg a cipőmből az átok,
és megismernek a legyek,
őrzője vagyok már a bűnnek,
így azt sem tudom hova tűntek
a gyerekkori verebek.
Olyan vagy, mint az élő hittan,
az Isten pap nélkül is itt van,
itt nincs ministráns, nincsen oltár,
csak amit nekem varázsoltál,
Az ajkai gátszakadás
Őrjöng a vörös ár,
öklendezik a táj,
Jaj október, te nem láttad a fecskék
kék nyilallását, s ahogyan a szárnyuk
anélkül is, hogy csöppnyit kieresszék
az augusztuson egy röptükkel átjut.
A felhők széle elfutott előlem,
hát én is mindig magasabbra nőttem,
a fák, a bokrok jelzőtáblák voltak,
s én picivel a szélvésznél is gyorsabb.
Döngettem dobra mellet,
szűköltem, hogyha vertek,
de bajra bírt szívemben
egy kisgyerek kesergett.
Súlykos, nehéz volt, konok, eső szítta,
a leghidegebb széldöfést is bírta,
s ha övvel húzta rá a derekára,
a vászon alatt megduzzadt a pára,
Hej, ha engem szeretnének,
énekelnének a rétek,
Én másnak hittem addig a világot,
míg darabokban belém nem botolt,
s a kandikáló, búvó tisztaságot
befröcskölte egy istenverte folt.