Mityka alkotásai
Vindő
A színe kék volt, mint a kopott mennybolt,
úgy emlékszem, jó nyolcvanliteres volt,
a nyaka szűkült, lent mindegyre tágabb
öblöt mélyült a tartó karikának,
Présház
A donga-köz, amiről kora hírt ad
a savanykásba úszó édes illat,
vén, háromlábú prés, a tölgyfalécek,
egy gazda, aki éli az egészet,
meg csurgó must, a csöppök karcos hangja,
a tevés-vevés módja, íze, rangja,
Hét tavasz
„Boldog vagyok, hogy beszéltem veled”
– nagy kortyban nyeltem hétéves szavát,
a mondatról levált az ékezet,
de meghagyta babonás dallamát.
Földpapír
Ha falum írtam, sercegett a tollam,
ahogy a kockás lap fölé hajoltam,
és próbaképpen épp tizenegy szótag
szólt mondatomnak, hogy formálható vagy,
Egyegész
A sejtjeim a csillagok,
s úgy lélegzem, hogy múlt vagyok,
ami agyamban milliárd,
az letekint, meg föl kiált,
Könnyű boldogság
A tolókocsit a peremig tolta,
megállt – a köpenyt négy kéz gondja oldta,
nem birkóztak, csak lengtek a kereszttel,
az erős tűrőn bánt az áldott testtel,
Vihar előtt
Egyszerre tisztább, víz-szagúbb,
nyers tapintású levegőt sodor.
Halálra vált leveleken
fekete por.
Mintha megnőne a világ,
a házak, utca, bokrok és a fák
a habzó hűsben hirtelen nagyot
nyújtóznak. Ég, föld befeketedik,
s a törpült percek fuldoklón nyelik
az átváltozás pillanatait.
