Minden ránc-csókot lehelő őszön
csitul a kín, de néha még üvöltöm:
meddig élek így,
bús átkozott?
(Fotó: 2003.09.15. Közel az éghez - Az Olympos hegyen)
Te vagy,
ki úgy érzed,
vétkeid,
s feledhetetlen múltad,
bűneid,
(Kép: saját archívum,- Farkaslaka, Tamási Áron Emlékház)
A titok néha mélyen megbújik,
de te ne add fel, s rátalálsz
utad során egy hűséges társra,
s nem vár több hamis vallomás.
a legfájóbbak
mégis a reggelek
ahogy az álomból
minden születő
hajnallal
hosszan
a messze
tűnő emlékek
után révedek
Ahogy a hínár alatt
makacs kagylóban
megbújó
félénk gyöngyszemek
titkát sem tudja más,
csak a tengerek,
úgy rejti titkomat
lelkem tengermélye,
mely minden kínt
hosszan eltemet.
ha
ugyanúgy
ahogy a réges-régi ősz
első éjjelén
halkan
hajnalt
lehelnél
(Csíksomlyói áhitat. fotó: családi archívum)
Csupán betűk, szavak...
néhány gondolat,
mégis, megannyi szín,
mosoly, harag,
lélekdallamok,
és tenger könny fakad
a betűk, szavak
titkos burkain...
a vers zenéje
életzene
holt lelkek
árny-tánca
sejtelmes
éteri muzsikára