Sosem vártam annyira a tavaszt, mint most,
elengedtem három villamost,
mert azt hittem, a negyediken ő jön,
de csak billegett sínén a sárga börtön,
és a megállóban feltételes szabadságra engedett néhány utast.
A csönd bársony, az éj vatta,
csillagok szeretkeznek benne
s alatta
hűségek fogannak fénynek,
árnynak;
játszanak, nyüzsögnek,
aztán földre szállnak:
lecsöppennek végül
asszonyszívekbe lüktetésül,
mint kibomló, mézes álmok
a virradattá szépült
királyfik és királylányok.
I.
Te érted, miről beszélek.
Kinn az est bús lárvája reped,
házfalakra köpve elkent fényeket,
s lenn az utcán,
mint hurkapálcán a
vattacukor-bimbók,
sápadnak fel csillagok táncára
az emberfejek.
Még nem tudom, írni vagy ölni volna jobb,
a ballal szavakat törni míg a másikban kés ragyog.
Lehet, az ég kékjébe kéne' mártanom a tollat,
és karcolni hófehér habokon táncoló hajókat.
Netán minden délután elvágni az alkony torkát,
és a szélre bízni, vajon bont-e megalvadt vitorlát,
hogy est bukdácsoljon az útszéli jegenyék poros ujjain.
Szótlan lesben kondorkeselyű
fölötte billegő szarkaláb,
csőrében tartva fényes, kelendő
kincs a napsugár.
Egy életédenképében
vágyom halálom ízére.
Én voltam betű a papírra,
s te vagy, aki kiradírozza.
...
Morci: Kedves én mentem. Zeneszerző és előadó: Wéber Ferenc*
És volt az,
hogy szóltam,
nem mondtam, jól van,
ha úgysem volt rendben,
mért hazudjak szemben,
esküszöm jobb lenne megdögölni,
közben hallgatni valami lágy zenét.
de ki fogja véremet törölni,
ha magamra öltöm bíbor köntösét.
finom lírába hajlik az éj
hegyek sétálnak át
a horizonton
bújócskázó csillagok között
a Holdban tükröződik a táj
Szétzilálsz. Ziláltságaidból élek.
Amíg élsz, jobban zenélek,
biztos te halsz meg vagy ha én nem,
elérlek, elér bennem e mostoha élet;
futok utánad, őrzöm a tavaszt,
nem találok hozzád szavakat,
te – ha akarsz – feltámasztasz,
de csak a pokolban van hely,
hogy lássalak.