Ki hagyja
örökségül
vesztett harcállásait
és a zuhanást
minden
korláton át
Mint fordított Déva-várat rontom
a földig, kövenként, ha kell, széthordom,
hogy ne lássam: falán az ügyetlenül
magam csinálta fugákat mint veri föl
a gyom, s milljom nyüzsgő kis állat miként
épít mikrovilágot magának,
hogy lakjon e romokon.
fogod – ne tudnád? –
vásznadba a szelet
viselkedsz továbbra is
önmagadként
Vasbányai Ferencnek szeretettel
(E sorok kézírásos változata a budapesti József Attila Gimnázium 1969-ben érettségizett IV/C osztályának találkozóit megörökítő albumban olvasható)
tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre
külön köszönet Shakespeare Vilmos úrnak
szeretlek
kedvesem
mondd a tengernek
türelem
mondd a szélnek
fűszál ne rezdüljön
ne fodrozódjék
hullám a vízen
parancsolhatsz-e csöndet
az elemeknek?
Nem ezektől
a gereznás palástoktól
keresztbefektetett pallosoktól
ad notam Latinovits Zoltán: Ködszurkáló
Miféle chirurgus buzgalom
terjed itt közöttünk
hogy már valahány oldalon
seregnyi felcser kész összevarrni
cserben hagy a szánalmas ösztön
eltékozolt csillagóra múltán
mivégre az erőlködő remény
Légy szabad
– magadtól elsősorban! –,
hogy maradjon
a csillagra szavad