Lelkemen selyemzsinór
valamint harmat,
harmadnapra megérkezem
Te dalolsz, én hörgök,
kitépett torok vagyok,
minden korok istenbarma.
Sáros fű,
az út menti köd
hideg nyelve alól
előszivárog az éj szeme,
s szétfolyik amerre látnék,
ha konok állam mellemre hajtva
nem az út gödreibe merülne
legyőzött tekintetem.
Fogj meg,
nem látok más utat,
fejemben
akarás csikorog,
zajok matematikája
alkotta szabálytalan
ismétlődések.
Felgyújtalak és rád döntöm a házat,
nincs bennem
alázat semmi a magamalázó
csikorgó
tegnapokért.
Szép vagy,
hajunk összemosná az este,
távolság semmi,
hasonlítani kezdünk
azt az érintést keresve,
mi csók lenne,
ha összeillenénk.