Nagy Horváth Ilona alkotásai
Tükör
Én ma nem merlek leírni,
valami házi lázadás
lesz, tudom,
valami tarka
indulat,
mi most
a falak közül
szabad utat kérve
hozzám ér,
kárhoz
és borongva
üdvözül.
Csapong .
Túl
Egymás szavába vágva,
megannyi tágra nyílt szemű gyerek,
zsoltárok szaladtak elébem,
a lombok napot szórtak,
s az aranyfoltos járdára hulló
százszínű trilla
kedvemre ült,
ha szóltál.
Otthon
Megmásztam újra azt a dombot
huszonév után,
s csak álltam ott álomtalanul,
hátam az öreg szélmalomnak vetve,
olyan ismerős volt,
és mégis idegen.
Arc a maga
ráncaival,
rajta sok dombtalan év.
Hallgatott akkor...
Nem születtem zsidónak,
cigánynak,
de az én fiam
épp olyan kisgyerek,
mint kinek a skorbuttól vérzett
az ínye,
és ha nem látta senki,
loppal bogarat
evett.
Operatíve
Phaedra semmit se tudott a harmonikus analízisről,
belesodródtam mégis valami drámai,
nehézlégzős
szerepbe.
Csendek
Tavaszt borzong a víz,
borostyános fák alatt
apró arany tavak,
körös körül sír,
majd vállamra borul
langy öleléssel
a nap.
Kazlak
Szemét
lehunyni rest,
ágy szélén roskadtan
hunyorog az álom,
festéke megcsúszik,
fakó valóságon
dadogó ecsettel
csillagot keres
az est fia.
Szakadás
Hevesen rohant a szív,
és míg azt hittem,
valami szeretés ösvényén járok,
a szapora lélegzet
lihegéssé aljasult.
A megigazulás helyett
akkor halt el a jövő
két nyögés között.
