ahogy véget ér már kezdődik is elölről
mert sosem ér véget és sosem kezdődik
fektetett nyolcasok vergődnek
kiszáradt évszakok bitumenes vízmosásában
nem hallani a sikolyokat de valahogy mégis
érzed a ledarált idő morzsányi darabjait bőrödön
a nemtelen jelen
sokféle szennyel összeken
van ami le nem mosható
de elsatírozható
és ha már magad sem tudod
hogy az árnyad vagy te bukod
tegnapi ígéretedet
mit kiéheztetett
szíved dobott
...
kiröpültek kezemből madaraid
hogy felcsipegessék a közös nyarakat
ónos eső hullott szemed árkai mélyében
mint apró csigavonalak
ez a nyár olyan fehér
mint sivatagi homokból kiálló csontok
élesedik a valóság
hogy elvágja a kész tények elé állított remény
védekezőn felemelt kezeitc
...
peckes gombszemű madár
hatalmas csőrében férgek
front van
frontvonalak felett
nem leled
magad
vékony karéj a hold
mindenki mást lát benne
szerelmesem szeme kacsint
madárraj húz el felette
...
látóhatárból csak a határ
lehetőségből csak a lehet
bezárult színevesztett virág
sorsod siratják az egek