Szász András Csaba alkotásai
Macskák
Ma sem tudom az okát, de gyerekkoromban nem kedveltem a macskákat. Emlékszem, valahányszor az utamba került egy, addig nem nyugodtam, míg ki nem kergettem a világból. Egyedül Matyi, Vilma néni hófehér szőrű, égszínkék szemű kandúrja érezhette biztonságban magát a közelemben. Vele is csak gazdájára való tekintettel voltam elnéző.
Táltos Boldizsár
A tengerentúlra szakadt gyermekkori pajtásom újságolta a minap, hogy országuk elnöke a legmagasabb állami kitüntetést adományozta tavaly ősszel a nagyváradi születésű Sarkadi Boldizsár orvosprofesszornak. A gyógyításban elért sikereiért, valamint az orvosi hagyományok megőrzéséért és ápolásáért kitüntetett idős tudós munkásságát külön napirendi pontban méltatta az Amerikai Magyar Orvosszövetség szokásos október végi kongresszusa is.
Tintafosó
Szakmáját tekintve Jóska bácsi géplakatos volt. Ügyes kezű, jó lelkű, becsületes embernek ismerte mindenki, a Jóisten nyugosztalja. Évtizedekig az egyik váradi vasas üzem karbantartó műhelyét vezette – mindenki nagy megelégedésére –, egészen nyugdíjazásáig. Aztán már csak a pecabotot irányította, s néhanapján okkersárga családi Dáciájukat. De erre később még visszatérek.
Bolond Rózsi
– Jól vésd az eszedbe, kisunokám: „Nagyvárad olyan város, kinek nem látni mását.” Itt még a bolondokat is annyira megbecsülik, hogy külön házat építettek nekik. Ám bármilyen magasra is emelték, a tizedük se fér el benne, legtöbbjük szabadon jár-kel, az épelméjűek között – mondta egyszer anyai nagyapám, amikor látogatóban járt nálunk.
