Főnysnek szeretettel
Gyűlölj, ha már szeretni félsz.
A félelem vak, árnya nyom.
Neked jobb, hogyha elítélsz,
nekem, hogy megbocsájthatom.
Én meghalnék
fogyó álom-Holdként,
hogy újra szüljön Anyám.
Ő meg tudom, feltámadna értem
rügyek füvek katonás rendben
bújnak elő a tavasz vezényszavára
madárcsivit susogó élet
az hallgat csak kinek nincsen párja
Az ezüstszínű textilfesték hamar bepenészesedett. Valószínűleg a víztartalma miatt. Az Apa beleszagolt a tégelybe, majd beletúrt a fapálcával, amin száraz rétegeket képeztek a korábban használt festékek. Kiemelt az ezüstszínű masszából egy keveset, amin szapora sárgás fény táncolt. Tetszett neki, amit látott, bár kicsit dühítette, hogy a festék már használhatatlan. A kis helyiség, ahol a dolgait őrizte, szűk volt és sötét. Azt a kis világot, amit most bámulva csodált, az a négy szál gyertya adta, amiknek lángocskáit a résnyire nyitott ajtón áramló szellő borzolgatta.