Illúziókkal töltött kehelybe néz
Riszál
Unalomig ismétlődik
Minden mozdulat
Hazaindulok,
elcsorog mellettem a város,
az aszfalton néhol a tegnapi
viharok sáros kéznyoma.
Kaporillat
andalog elő
a felázott
kerítés mögül.
Mikor Isten látta hogy jó a világ
Nem gondolt rád
Könnyekről beszélsz
De csak egódat fényezed
Néhány őszinte szavamtól
felfröccsennek az életem borító
élethazugságok.
1. A zenéről és rólad
amikor idegenek leszünk egy percre csak
ha elakad a szó és felbúg a kétely
átölellek - mert itt vagyok veled
elmaradt percek bélyeg-zálogául
elhallgatott szavak bölcsőjéül
megteremtelek húsomból, vénáim
deltája vezet léted tengerébe -
Hamis havon jársz, hazug!
Lépsz rá frivol csillagot,
vérző, meztelen sebet.
Pedig
tenyérbe vett szívvel
jöttem a világra
Mégse
kellettem senkinek
ki szívesen látna
végigvezette
arcodon
ujjaimat képzeletem,
I.
Nézem a hold sötét oldalán meghúzódó, meddő szikla-partokat:
magányba dermedt, árnyéktalan hegyek roskadoznak
elátkozva és kitagadva.
Nem értelek és nem látlak.
Csókokkal ébresztesz. A susogó hárs
loboncos szélben véraranyat ringat.
Sikongva fonja pillanatainkat
egymásba s lángot vet a pirkadás.