Küldtem pár csepp harmatot...
Lenge álmok szövik leplüket, majd finom kézzel
terítik fölébe éjüket. Hajnalban csak megérintelek,
mint fénysugarak - mik árnyéktól veszik mélyüket.
Tudom kis öröm, ha lelkedre száll a boldogság,
mit érintésem okoz, illatos álmaidhoz küldtem pár csepp
harmatot. Míg a hajnal feletted bóbiskolt én
csak remegtem ajkadon, éreztem szorításod
minden izmából villámok hasítottak belém, s csókod tüze
szívemről leolvasztott egy lecsüngő jégcsapot!
A menet
Valahol messzi, mintha egy csillag —
de csak a képzelet, csak az.
Testetlenné foszlott megannyi ígéret.
Kidőltek alólunk a napszakok:
csontfehér hajnal, kikezdett zenit,
seblázas alkony. Pihen a menet.
Concerto
Concerto
Játszom. Játsszunk! Játsszatok! Játszanék... Álmodom... Álmodnék...
Ihlette Vivaldi, az il prete rosso („vörös pap”)
L’autonno (Ősz)
dolente, doloroso (fájdalmasan)
Ezer színével zsong körül az ősz
fázós, béna nyelvem
zsolozsmát vacog…
Rég nem láttalak.
Glóriád – angyalarc
démonszívvel
csöndben aláhull
nem ragyog.
Fázom.
Máhr Gábor: meg nem magyarázható a lét
borulok, égek, hogy vár egy nő,
aki a halált hozta rám,
most teljesen felszabadultam,
mert élhetek a mámorban,
izzadok a tenger homlokán,
megölhetnek féktelen maszkok,
én nem nyitok vitát,
Befalja a még langyos hotdog-ot
Tudom itt van valahol…
Már majdnem
Szinte már érzem
A torkomon a nevét
És mégis ismeretlen marad.
Az alakváltó boszi Hófehérke vesztére tör
Ápol
Sírig kísér(t)
Jelenbe múltba
S olyan jövőbe néz
Hol ő
A legszebb
Legokosabb