Jó étvágyat!
Képmutató lennék?
Csak mert naponta hívom a kisfiam?
Ugyan mit tud erről a „vak” és ura,
kinek nem volt még fia.
- Jó étvágyat! -
Szoknya mögül ugat a mersz
s ha kap egy sms-t,
szólni nem, csak nyafogni mer.
Most lazítson, engedje el magát,
Hadd melengessem, simogassam...
A világot - amit még nem látott megmutathassam.
Ne gondoljon nagy csudára;
Képzeljen kicsi lepkét, útszéli berkenyét,
Vagy csak tiszta vizű erecskét.
Leteszem a rétre a tarisznyám,
Odahívom kedvét remélve,
Üljön ide hozzám,
S tegye a kezét a kezemre.
A Fecske utca flaszterét koptatva, ábrándozva baktatott András, mikor valaki hátulról vállon veregette. Megfordultában csak egy öklöt látott és zuhant!
Sose bántott másokat, erre nem számított! Érezte, most elveszett... kegyetlenül szenvedett... KO! Minden sötét lett és néma. Csak a dobhártyái vijjogtak.
- Ki volt a támadóm? - kérdezte.
- Feledd el teljesen! - hallotta valahonnan, visszhangként...
Oldalba rúgták...
Csend van
csak egy halk dallam
simogatja végig gerincem
„Látni a földet, látni, csak egyszer,”
mielőtt végül majd betakar,
ha szirmairól
hűvös harmatkönnyet is
áldozna lágyan
ám a fűre simulva
hervadna el a virág
Harminckettedik éve állok ott az eligazítóban... Kicsit strapás, de azért nem mentem haza a mai napig, mert végre tisztázni szeretném magamban, hogy arra a kérdésre:"Te úgy cselekedtél volna-e, mint bajtársaid?", határozott igent tudnék-e mondani, vagy nem.
Alkalmatlan szó helyett
hiába keresett szavak.
A helyett helyett aztán
életed és életem.