Carlo Manzoni: Signor Veneranda kópéságai (8)
Signor Veneranda séta közben egy ismerősével találkozik.
- „Áááá!” .- mondja az ismerőse. - „Hogy van?”
„Hogy?” – kérdez vissza signor Veneranda.
„Hogy hogy van?” – ismétli az ismerőse hangosabban.
„Hát honnan tudjam?” – mondja signor Veneranda, mint aki semmit sem ért. - „Hogyan is tudhatnám? Amíg ön meg nem mondja, hogy kiről beszélt, egyáltalán nem tudom megmondani, hogy hogy van. A szüleim jól vannak, köszönöm, a barátaim is mind, amennyire tudom, kivéve Tommasinót, aki kicsit meghűlt. Ismeri Tommasinót?"
„Nem, nem… Nem ismerem…” – dörmögi signor Veneranda ismerőse.
Carlo Manzoni: Signor Veneranda kópéságai (7)
Signor Veneranda beül egy étterembe.
„Óhajt étkezni Uraságod?” – kérdi a pincér signor Venerandától.
„Természetesen.” – feleli signor Veneranda. – „Mint mindenki, olykor..”
„Spaghetti mártással, rizottó, zöldségleves?” – kérdi a pincér, az étlapról olvasva mindezt.
„Hogyne!” – mondja signor Veneranda -. „Ám kihagyta a borjúsültet, a szalámit, sonkát, halat, a sült borjúlábat milánói módra, az aprópecsenyét, a vagdaltat, a roston sült marhahúst és még jó néhányat.”
”Igen” – dadogja a pincér –, „de én csak azt szeretném tudni, hogy jelenleg mit óhajt fogyasztani?”
Kavics
A tengerparton láttam meg. Egy volt a sok közül. Valamiért mégis éppen őt emeltem fel.
Tenyerembe szorítottam. Hűvös volt, gömbölyű és sima. Lassan szétnyitottam a kezemet. Ott feküdt, narancsszínű hátát barna minták pettyezték. Ahogy a nap felé tartottam, helyenként kristályosan megcsillant a felülete.
Carlo Manzoni: Signor Veneranda kópéságai (6)
„Nyissa ki a száját!” – mondja a fogorvos signor Venerandának.
„Örömmel!” – válaszol signor Veneranda készségesen. – „A szemem becsukhatom? Vagy nem?”
„Ahogy akarja. Nekem egészen mindegy.”
„Jó. No és ha csak az egyiket csukom be? Az zavarja önt?”
„Felőlem…” – így a fogorvos. – „Csukja be az egyiket, ha önnek úgy jó.”
„Jó, de melyiket csukhatom be? A jobb vagy a bal szemem? Esetleg váltogassam? Csukjam be előbb a balt, aztán a jobbat? Önnek melyik felel meg jobban?”
Idegenvezető
- Édes Vilmám, emlékszel, amikor 65 éve, itt ebben a parkban kértem meg a kezedet?
- Lehet azt elfelejteni egyetlenem? Most is lángba borul a szívem, ha visszagondolok. Annyi minden megváltozott, fel sem ismerném az akkori szememmel a környezetet, de ezt a parkot legalább békén hagyták. Most is olyan szép idő van... Ez a zsongó tavaszodás...
- Vilmám édes, ősz következik most, épp október végén vagyunk.
Lélekben költő
Kicsi, de annál nyüzsgőbb életű bokortanya volt Vattakökörcsin, a maga 14 portájával, szorgalmas, földet művelő és szerető lakóival. Közössége, már-már faluszámba ment és a környezet is szinte annak tekintette őket, míg el nem kezdődött a nagy elvándorlás. Lucskaiék voltak az elsők, s utána az összes helyi család szétvándorolt, hogy valamikori házaiknak sejtető nyoma sem maradt - a derékig gazos -, parlagon hagyott földeken, amikkel korábbi gazdaságaik siralmas helye, maradéktalanul egyesült.
Értékelgető, útravaló
Múlnak az évek, pereg a homok. Nincs azon mit szégyellni, hogy bizony bele-bele került az is a gépezetbe. Egyszer fenn-egyszer lenn.
Őszinte mosollyal a szívedben emlékszel vissza a sors adta ajándékokra.
Feltűnik egy picike lányka, piros ruhácskáján három hófehér virággal ékeskedve, belefeledkezni a nagyoktól ellesett életbe a szőlő alatt. Takaros kis menyecskét játszik, süt-főz, babát ringat, csücsöri ajakkal csitítja, beszél, csacsog. Hangja dallamként kúszik el, tova, amint játssza a valót.
Ne keverje a sorrendet!
- Üdvözletem jóember! Maga itt a stáb?
- Én volnék, az elvtárs kicsoda?
- Felesleges faggatózásért lefokozás, munkahely váltás, fegyelmi, rosszabb esetben bírósági számonkérés jár. A főszerkesztő vagyok! Maga a rendező, operatőr, bemondó, vágó? Így informáltak.
- Tisztelettel jelentem, főszerkesztő elvtárs, az informátorainak információi helyesek, valóban én vagyok a híradó teljes stábja. A munkát a mai napon vettem fel. Elődöm, velem nem ismertetett okokból távozott, ha jól tudom, önként.