Szárnyalt a veréb, persze csak úgy veréb módra, nagyon irigyelte a sast. Dühöngött, azután elgondolkodott...
Miután ő az élőlényeket földönélőkre, madarakra és táplálékra osztotta, rádöbbent, hogy semmi különbség nincs közte és a sas között.
A földönélők, köztük az ember is, nem tudnak repülni. A táplálék, a hernyó, a nyű, a légy és a bogár finomak bár, de ő egy nagyratörő veréb volt. Ráeszmélt, hogy madár és madár között, szinte semmi különbség nincs!
Egy nyári napon furcsa kis élőlény látogatott el hozzám. Szokatlanul bátran repkedett körülöttem, egyre csak valami leszálló helyet keresve. Végezetül, mint akinek rengeteg mondanivalója van, apró szárnymozdulatokkal jelezte figyeljek már! Valahogy odafordult hozzám, forgolódott egy picit, aztán amikor kifújta magát; elkezdte mesélni napnyugtáig, hogy milyen fantasztikus napja volt; a kelő fénnyel ébredt, lassan kibújt régi ruhájából, tett pár kört a víz felett és megkezdte életét a szabad világban.
Nemrégen álltam egy tó partján, s láttam csuda szép dolgokat.
...amikor a Jóisten, ezeket a mi furcsa tavainkat megteremtette, egy egészen kicsit szomorú volt és egy pillanatra elmerengett a maga szomorúságán. S mivel épp abban a pillanatban teremtette a mi kis tavainkat, azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olyan álmodozók, hogy aki látja őket, önkéntelenül valami szépet és kicsit szomorút kell érezzen...
A mese szereplői valóságos emberek... bárminemű hasonlóság... nem lehet véletlen..
- Komolyan vonzódom az emberekhez, néha jobban, mint a saját fajtámhoz, elsősorban végtelen bölcsességük kapcsán.Tudják, mi a szép és mi a jó. Nem alacsonyítanak le veréb szintre, közmondásaikban is ott szerepelek
- Élet, élet, rongyélet! - gondolta kacsamama, miközben frissen kikelt csemetéire tekintett. - Ilyen rusnyát, mint ez a görbelábú, hosszúnyakú, lapos fejű, alaktalan még soha nem neveltem. Legjobb lesz, ha akkorát csapok a fejére, hogy odébbáll, aztán lesz vele ami lesz.
Csapdosta is a fejét rendesen. A rusnya kacsafióka - nevezhetjük rút kiskacsának is -, egyre hangosabban ismételte:
- Mama, mama szeretlek!
Na végre! Az oltárról elhangzott az „Ita missa est”, majd Bernát atya kivonult a ministránsaival Még lengett a bronzharang mázsás nyelve, miután odasózta az utolsót, de a hívők már kitódultak a Templomtérre és beolvadtak a Mihály napi búcsú forgatagába.