Kedves osztálytársam édesanyjához szinte minden délután, a lecketanulás szüneteiben hárman, négyen ellátogattunk. Zongoratanárnő volt és nagyon kedves, szellemes társalgó. Felszabadultan, jól éreztük magunkat a táraságában. Amihez természetesen a házi készítésű málnaszörp és a finom sütemények is hozzájárultak.
Padtársam, bohém lelkű fiú, mindig hozott valamilyen újabb dallamot, amit az utcán, a rádióban, vagy a Körös-parton szedett össze. Népdaloktól a tánczenéig, az operett betéteken át ívelt a választék. Énekelni is szépen tudott és szívesen is hallatta a hangját, s mi többiek pedig szívesen hallgattuk az órakezdés előtti percekben.
- Ezt tessék csak meghallgatni! – kezdte kedves padtársam egy legújabb szerzemény bemutatását – Trállálá és trallala…Ugye milyen szép?
- Szép. Szép, csak tudod, nem eredeti.
- Hogyhogy nem eredeti? Most hallottam az este a Vatikáni-rádióban.
- Na, akkor figyelj ide! – odaült a zongorához, és eljátszott egy néhány ütemet – Ez az?
- Igen, igen! Ez az! – lelkesedtünk mindannyian.
- Mert ez egy Chopin etűd része.
Lelombozódtunk.
- Van még valami a tarsolyodban kedves?
Várakozásteljesen tekintettünk osztálytársunkra, várva, vajon mivel rukkol ki.
- Éppen volna…- bizonytalankodott – ma reggel hallottam a szomszéd gyereket amint énekelte, fütyülte.
- Halljuk!
Padtársam ezt is ellallázta.
- Hogy volt ez? – morfondírozott vendéglátónk.
- Valahogy így? Igaz? – petyegtetett le néhány ütemet a zongorán.
- De nem is! – kiáltott fel – Megvan! Figyeljetek csak.
És áradt a zongorából a hallott dallam, de gyönyörűen kiteljesedve, szárnyalóan.
- Nos, mi ez? – kérdezte – Ki nem találjátok!
Tanácstalanul néztünk egymásra, mert bár nagyon ismerősnek tetszett a dallam, egyikünk sem tudta megmondani, mi is ez.
- Szabad a gazda!
- Mozart! Az örök Mozart! – világosított fel osztálytársunk édesanyja.
Így ment ez hétről hétre. Soha nem tudtuk megfogni. Minden dallamot ismert, nem lehetett neki újat mutatni.
Tőle tanultuk meg, hogy milyen óriási teljesítmény újat alkotni!