amit öröknek hittem vályogtorony
bedőlt formátlan púp az álmomon
amely kiszáradt s ráncos lett akár a szik
üres kútban a vízszint sosem változik
*
csupasz vagyok mint
termése-fosztott diófa
lépteim gaz kapkodja el
felhő szorít a porba
homlokom rozsdás vaslemez
szememen hályog
ereimben vérröglovakon
vágtatnak fekete huszárok
*
szakadt-láncú körhintaszékek
virágok röppennek a nyárról
s volt-dolgaimban sünként
emlék hempereg
fölszúrva rajta arcok érintések
béleli a téli alvóhelyet