• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Ephata XIII.

    |
    Kovács-Cohner Róbert képe

    XIII. (otthon)

    A régi padlás.
    Gyermekszobám megszokott árnyai.
    Ágyam széléről az ablakot bámulom.
    Kint egy sárga lampion világít.
    Úgy érzem, mintha már évek óta ülnék
    itt mozdulatlanul -
    a hóra keresztet vet az ablak rácsa,
    anyám s apám még lent alszanak.
    Tiszta vagyok, s mint egy darab kő
    a sivatag közepén, oly védtelen -
    a paplant húzom magamra -
    nehéz tollruha.
    És gondolatban útnak indulok:
    erdőkön vágok át, tisztásokra érek,
    hogy megtaláljalak,
    te sóhajnyi álom -
    homlokomon lüktet az ér,
    és álmomban elhagylak újra -
    egy régi rét jut eszembe,
    ahogy egy jegenye ablakomhoz hajol.
    Alattam a város.
    Fényes, mint Las Vegas lehet -
    Mintha toronyból néznénk
    az idő rabjaként egy csendes
    tiszta vízű tavat -
    a kertet figyelem,
    s a hó a hold fényében elvakít -
    csend van. S micsoda csend.
    Anyám virágai alszanak
    a fehér lepel alatt.
    Nyaranta, mikor együtt szedtük őket
    dús japán kertként borultak
    a színek lábaink elé.
    Csak esténként, mikor kék füsttel
    borított el a magány,
    meredtek kecses kontúrjaikkal
    varázslatosan a földből,
    fehér virágok, fekete virágok,
    és én némán ültem, álmodozva,
    míg képzelt kalandjaimból
    a vasárnapi kápolna
    harangjának szörnyű kondulása felriasztott.
    Szívem lüktetése vágott a csendbe,
    s úgy éreztem,
    hogy két dobbanás közt félúton
    végre megállhatok,
    s nem taszigálnak tovább
    testem véredényei.
    A tóhoz sétáltam ilyenkor,
    mikor az ég és a hó
    varázsolta kétszínűvé a világot,
    s a partjára álltam:
    egy követ dobtam a víztükörre,
    s néztem, ahogy arcom a felszínén
    megremeg, átalakul:
    talán egyszer felismerlek benne,
    az arcban, ami enyém és tiéd -
    talán egyszer tükörképem
    fehér kontúrjaiddá alakul,
    s kilépsz a vízből fényesen -
    azt mondod, száz éve vártál rám:
    és ilyenkor majd a nap kel fel a tó mögül.
    De nem vártam hajnalig sosem
    a kertben - egy kocsi fénypászmája
    tűzött rám csak még a nap helyett,
    és én a szörnyű dördülésben figyeltem
    a kivilágított autó elsuhanó otthonát -
    a hátsó ülésen tán egy stoppos ült.
    Az ablaktörlő egy mozdulattal kiradírozta
    a szélvédőn kopogó esőcseppeket,
    s a kis világ távolodni kezdett.
    A messzeségben a régi kórházzá
    alakított gyár ásított rám vakon,
    s ilyenkor rohanni kezdtem vissza
    kis szobámba -
    ha kint ér a hajnal,
    attól, amit látok,
    tán megvakulok -
    tán meglátom üres arcodat:
    talán meglátnám, hogy nem is jössz sosem,
    nem lépsz ki a tóból, álmaim közül,
    s ha virrad is, hiába virrad -
    üres varázslat.
    Ha éjente egy autó tévedt erre,
    én a hangosodó motor zúgásában
    visszafutottam a házba,
    és nem vártam meg, amíg kivilágosodik,
    amíg megkondul újra a harang,
    amíg életre kel a város:
    némán osonok fel a lépcsőn
    minden éjjel.
    Régi gyermekszobám megszokott árnyai.
    Az ágy szélén ülök. Az ablakot bámulom.
    Kint egy sárga lampion világít.
    Úgy érzem, mintha már évek óta ülnék
    itt mozdulatlanul
    képzelt utak göröngyeit
    vésve homlokomra.
    Az ablakot nézem, apám mellkasa
    fekete szirmok terhe alatt zihál,
    anyám piheg, fehér virágok fehér szirmaként.
    Az ablakot nézem minden éjjel, amíg eláll az eső,
    és fehér gyermekszememet szörnyű vörösre festi.
    Pupillámba szűkül a hajnal:
    a vérerek szemhéjam alatt - vibráló neon.
    Az üveget nézem, amíg feljön a nap -
    Virrad. Becsukom az ablakot.
    Soha ne találj rám.
    Hisz csak én álmodlak.
    Becsukom az ablakot, és aludni térek,
    míg lent alszik anyám, s apám,
    s a tűzkereszt lassan a hóba olvad,
    ahogy fehér neonfénybe borul a táj,
    s már alszom rég, és észre sem veszem,
    mikor ablakomnak koppan,
    s virágsziromként utolsót sóhajtva
    a tavaszba hullik
    a titok.

    ***

    Eső kopogta fénnyel érkezel meg
    titok-takarta padlásablakon.
    Jegenyék árka fény-homlokodon:
    keresztek árnyai hóban hevernek.

    Fagyott idők karcai ormokon:
    galaxis ívelése gyolcs-kezednek.
    Cseppnyi útja vándorképzeletnek -
    csendbe tűnt fehér templomtorony.

    Autópályányi vágyak nyárba dermedt
    pupillák bolygó-fényű sarkain -
    padlás ablakán hajnalfényű permet

    virágszirmok álomkaristjain.
    Lidércnyi csendek pislognak vakon -
    neonkarcolta árny szemhéjadon

    ____________
    Vedres Csaba Ephata - Tortured and Formatted című albuma alapján készült kötetemből
    - 2007 -

    I. (meggyötörten és megformázva)
    II. (micsoda csend)
    III. (autóstop Las Vegasba)
    IV. (feküdj a földre)
    V. (sivatagi hajnal)
    VI. (fekete virágok, fehér virágok)
    VII. (metamorfózis)
    VIII. (virrad)
    IX. (évszakok)
    X. (titok)
    XI. (meghajlott jegenyék)
    XII. (villódzó eső)
    XIII. (otthon)

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг