Ephata I.
I. (meggyötörten és megformázva)
a minden és a semmi között
nincs mozgás
nincs hang
se fény
sötétség sincs
csak padlás-illat a levegőben
olyan halk
olyan szép ez így
egy-egy régi szín kósza árnya
szentjánosbogárként átsuhan
szemem elfáradt sarkain
majd a földre huppan vánkossóhajával
s a barlang mohaszőnyegébe fárad
egy padlásablakon nézek ki talán
ahogy lassan elálmosodom
és szemem fókuszában
a horizonton ördögszekér gördül
egy kezdődő álom visszhangjain
csend
ajtó nyikordul
fémrácsos ajtó
álmodom?
felébredek
fájfájfájfájfáj
repülök
gondolatok nyilallnak az örvénybe
gondolatok szavak
szárnysuhogás
téboly
alul fekete
fekete árnyak
megőrülök elég elég
fekete
fekete árnyak
közelednek koncentrikus körökben
pupillámba sűrűsödve
elég
téboly fények sötét
nyílt sebek
szárnysuhogás
sebeimbe vájják csőrüket
nevess nevess
a bolondok táncát nem fékezi a vihar
fekete virág lehulló szirmai
alszom csupán
olyan magas volt az ágy
végtelenbe meredő torony
zuhanok
tavasz nyár ősz tél téboly
zuhanok
a semmibe sehova a semmibe
zöld fények piros fények villognak
szélvédőn eső kopog kopog
fénycsíkok alul fekete
öntöde gyártelep fekete szigeten
feketén karmok kapkodnak
élek-e még
élet élek éles karmok
fekete tollak ragadnak sebembe
fekete fehér fények
a virágok táncában porrá lesz az idő
fények
fények csendet karcoló fények
vakfoltok
fehér szirmok
neonfény csupán száguldok tovább
meddig még meddig
meddig koncentrikus körök
pupillámba csigavonalban
a végtelen a semmi elég
tépnek fáj arcok az ablakon
zuhanok
kitépnek belőlem
belőlem
fájfájfájfájfájfáj
fájfájfájfájfájfáj
talán egy másik padlás magánya
szoborrá dermedt idő
csend
kezemre csöppen arcomról a könny
vagy vérem talán
alattam pocsolyába gyűlve
minden régi megbocsátás
s mielőtt a csepp felzavarja vízét
s arcom arcoddá formálódik
könnyem megdermed
egy porszemeken áttűző
padlásillatú fénysugárban -
olyan halk, olyan szép ez így
a béke pokrócba csavar
térképvénáim összekócolódva
déenesed spiráljain összefutnak
s tested zenéjére
lüktetésük abbamarad
megnyugszanak
meggyötörve és megformázva
nem is fáj
emlékedbe
(álmomba)
emlékedbe dermedve
egy napsugár kévéjében fekszem talán
egy régi padlás ablaka előtt
jegenyék hajolnak rám
és árnyuk homlokomra simítják
fájfájfájfájfájfáj
fájfájfájfájfájfáj
mintavétel gondolkodás éneklés
és lent fekete fáj a fejem
cafatokra szaggatnak és fáj és
jobbra-balra továbbítanak
ordítanak
padlások rohannak el el
és zuhanok zuhanok suhanok
és fekete és fénycsíkok és őrült zene
nevess nevess
nevetsz
lepkék tánca tűhegyen
szemed
szemem
szemed
arc az ablakon
pupillámban száguldanak galaxisok
stoppos utak las vegas fehér templomok
nevetsz nevetek kacagsz ordítok
elég elég
fekete szárnyak
szédülök
nevetsz
villogó neon
ajtók csapódnak be mögöttem
fölöttem
zuhanok
élek
zuhanok
nevetsz
hova
fájfájfájfájfájfáj
fájfájfájfájfájfáj
egy szobából kis japán kertre látok.
körüs-körül illattalan virágok
a valótlanság kontúrjaival
elmosódó jegenyék sorfalai
hajszálerekbe vésett
már kibetűzhetetlen jelentések
meggörnyedten óvó fatörzseken
kis ház
termés száll a levegőben
a küszöbön állsz
mindjárt elérlek
közeledsz
közeledem
hazaérek
mindjárt elérem kezed
ívbe feszül a testem és
fájfájfájfájfájfáj
fájfájfájfájfájfáj
magukkal rántanak újra és
ordítanak ordítanak
zuhanok
testek kavalkádja
micsoda őrült karnevál
izzadság lihegés elmaszkosult arcok
még én vagyok?
most már kívülről látom hisz látom
látom magam ahogy kimarják
fekete szárnysuhogás
kimarják
kimarják kitépik egyik szemem
pupillámban megdermedt fehér alakod
tühegyni csillagok
lángoló bolygók
meg nem állhatok
nem állhatok
és száguldok és szélvédő las vegas fények
és aztán aztán lehet ez
kiszakadok magamból és
ha megpihenek végre
ha földet érek -
már halott leszek
már nem fáj. látom magam, ahogy
haláltusámat vívom
egy hosszú függőleges alagútban
egy padlás elhagyott öntödéjében
aztán egy egyre élesebb hang
szűköli fájdalmát fülembe -
talán földet értem
és mindig itt maradok
talán örökké tart
ez az utolsó pillanat
és még megálmodhatlak
olyannak amilyen lehettél volna
elárullak-e újra
földet értem
s talán mindig itt maradok
látom, ahogy körémgyűlnek
feketén amorf alakban
körémgyűlnek
fémrács hangon szólnak egymáshoz
mi legyen vele
fölém hajolnak
sokan vannak fekete tőlük a szemhatár
látom ahogy fölém hajolnak
és ellep a feketeség
ahogy ízeimre szednek
de most még csak közelítenek felém
esőcseppek
madarak
kórház ablakot látok
viharos éjszakát
mindjárt kivájják szememből
őrizett emlékedet
talán egy virág szirma hullik csak
szemhéjam redőire
olyan hűs
fehér fények fekete fények
rajtam át keresztezik egymást
és a folyosóból nyílni látok
milliárdnyi padlászobát
és aztán már nem érzek semmit
meggyötörten és megformázva
a minden és a semmi közepén fekszem
földet értem
körbevesznek bennem vannak
belémbújnak
fészket raknak bennem
(fájfájfáj)
és hallom a távolból saját utolsó szavaIm
de nem értem
nem értem a hangodat
és a feketenél is feketébb ott
az alagútban
fölém hajolnak
(jegenyék)
szemembe néznek még együttérzőn
aztán már csak szárnysuhogás
ahogy jönnek még a végtelenből
egyre többen és többen szállnak mellkasomra
(fájfájfájfájfáj)
de itt minden békés
és látom ahogy kitágul a padlás dimenziója
és testemmel száguld
és végtelenné lesz a tér
és szentéllyé lesz a barlang
ahogy testem még küszködve
kapaszkodót keres
és én hallgatom a csendet
micsoda csend
nevetésed arcomba égett
itt fekszem meggyötörve
a gyönyörű csendben
egy kis padláson
egy kis japán kertben
azon gondolkodom
hogy hogyan is kerültem ebbe
az őrült halálos öntödébe
ebbe a szörnyű gyártoronyba
míg őrült haláltusát vív száguldó testem
és nézem magam, ahogy kettétépnek
és mielőtt meghalok
a piros és zöld fények
mögött a csendben
a félhomályban
mintavétel gondolkodás éneklés
szélvédőn eső kopog kopog
s még gondolatok nyilallnak a csendbe
s még hallom hangomat
amit még el kell mondanom
fények csendet karcoló fények
már nem értem szavaidat
lepkék agóniája tűhegyen
szemedben
szememben
szemhéjamon egy fekete virág
lehulló szirmai csupán -
olyan szép
olyan csendes - érthető ez így:
meggyötörten és megformázva
valótlanságba kábulva
mielőtt meghalok
álmomban még
rád gondolok -
____________
Vedres Csaba Ephata - Tortured and Formatted című albuma alapján készült kötetből
- 2007 -
I. (meggyötörten és megformázva)
II. (micsoda csend)
III. (autóstop Las Vegasba)
IV. (feküdj a földre)
V. (sivatagi hajnal)
VI. (fekete virágok, fehér virágok)
VII. (metamorfózis)
VIII. (virrad)
IX. (évszakok)
X. (titok)
XI. (meghajlott jegenyék)
XII. (villódzó eső)
XIII. (otthon)
