ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Apámról nem tudtam, mikor szeret,
féltestvérét a fiának,
vér szerinti kölykét, mert az voltam én.
Bátyám s húgom közt.
A középső gyerek.

Pedig szeretett.

Visszafojtotta érzelmeit, ne is lássam,
mintha szégyellné, hogy elgyengül.
Sorba vett minket,
meg az időt,mert az rangot adott.
Bátyámtól indult s jutott el húgomig.
Megfigyeltem mindig,
mert köztük én voltam az átlag.
A se nem kicsi, se nem nagy,
tépelődő kis suhanc,
ahogy folyó partjai közt a híd.
Éreztem a szeretet iszap-mély melegét,
fodrozó habjait, ahogy megérint,
ránk emeli borús-felhő szemét
derengő napjáról.
Úgy álltunk ott, mint a szent-jános bogarak.
Viharral érkezett, rohamléptekkel,
ha leállt a munka
s haza sodorta a déli harangszó.

Anyám ebéddel várta
kipirultan mindig,hogy mit alkotott
reszkető varázsa a csapongó létnek
szinte a semmiből..
Apám szerint egy tál étel volt,
gyorsan összeütött.
Ideje se volt, hogy felfogja, mi az
és élvezze ízeit manna helyett az égi csodának.
Ő a földön járt,
mi meg a mennyben minden falattal.
Nem válogatott.
Csak evett s ha nem kellett, félretolta.
A gyerekeké, szólt,
azt is a szeme sarka mondta,
s mi elhittük, hogy jóllakott.

Ma már tudom,
az éhség szeretetté lesz, ha mást is éltet
az a néhány falat,
S hol kevés van, ott bűn a jóllakottság.
Boldog az, aki adhat.
Így élt ő köztünk, így emlékszem rá.
Megbúbolta fejem csak egy koccanásnyit,
kicsit elmosolyodott s ment tovább.
Tányérom gőzén át
formálta szemem óriássá, amíg láttam.

Érezem szeretetét, a hiányát,
ahogy anyám is szegény, mikor kapuig kísérte.
Ki tudja honnan merített hitet és erőt
s adta át nekünk,
mikor neki is szűken jutott.
Ő tudta, mi bánt,
mikor elment az apám s magamra hagyott.
Kötényéhez bújtam, ne lássa senki, hogy könnyezem,
s ne hallják szipogásomat se.
Úgy állt előttem, mint a halálra ítélt.
Szemlesütve,
mintha ő viselné bűneit a világnak.
Csontig hasított belém ölelése,
ahogy vigasztalt, magát meg okolta.
Látod fiam, hogy szeret,
tudod ugye, hogy szeret...

S ami hiányzott még apámból
ő csendben mindig
kipótolta.